Hogyan lettem mesekönyv író?
A nevem Bartucz-Kovács Erzsébet. 14 unokás nagymama vagyok, de még aktívan dolgozom.
A mese mindig is az életem része volt. Nagyon szeretek olvasni már kisiskolás korom óta. Az egyik meghatározó olvasmány az életemben a Mary Poppins volt. Még most is előttem van, ahogy hangosan nevetek a történeteken. Teljesen elbővült, beszippantott a könyv. Felnőttként is szívesebben néztem mesefilmet, mint a lövöldözős, agressziót tartalmazó filmeket.
Amikor megszületett a két gyerekem tobzódhattam a mesékben. Minden este olvasás volt lefekvés előtt. Történt egyszer, hogy már egyik mesekönyv sem kellett nekik és azt kérték, hogy csak meséljek szájjal. Ez azt jelentette, hogy könyv nélkül mondjak mesét. Ekkor jutott eszembe, hogy anno mennyire szerettem, amikor a szüleim „régi történetet” meséltek. Gyerekkorukban megtörtént, valós eseményeket mondtak el. Imádtam! Nosza, én is elkezdtem a gyerekeimnek a saját „régi történeteimet” mesélni. Lekapcsoltuk a villanyt és a mese szárnyán visszarepültek az időben az én gyerekkoromba.
A gyerekeim felnőttek és a mesemondás jó hosszú időre kiesett az életemből. Egészen addig mígnem megszülettek az unokák és olyan korba értek, amikor már hosszabb mesét is lehetett nekik mondani. Hat gyerekünk van és az egyik lányunk kint él Londonban a családjával. Nyáron szerencsére mindig hosszabb időt töltenek itthon, és ilyenkor fő szabály szerint csak magyarul beszélünk a gyerekekkel. Korukból fakadóan ők lettek a legnagyobb régi történet fogyasztók. Minden este mesélni kellett, de csakis kizárólag szájjal, könyv nélkül. Persze voltak kívánságok, hogy most egy vicces mesét mondjál, most valami ijesztőt, és így tovább. Jól megdolgoztatták a memóriámat. Először csak rövid kis történetek voltak, de mivel mindig háborogtak, hogy máris vége van, ezért elkezdtem kibővíteni a történetet. Egyre több részlet került elő az emléktárból. Ez így ment két-három éven keresztül.
A baj csak akkor kezdődött, amikor hazamentek Angliába és kérték a szülőktől is a régi történeket. De ők valahogy nem tudtak olyan jól mesélni, vagy nem találták elég izgalmasnak a történeteiket. Egyik este felhívott az Anyuka és azt mondta: Írd már le azokat a meséket!! Semmi nem jó nekik, csak azokat hallgatnák, amiket te szoktál mondani!
Így kezdtem papírra vetni a történeteimet. Egy füzetbe írtam őket, amit nyáron elővettünk. De néha elkallódott a fránya iromány. Ezért jobbnak láttam elektronikus formában megörökíteni. És innentől elindult a véletlenek sorozat.
Az interneten szembejött velem egy felhívás. Egy neves könyvkiadó első könyves írókat keresett, akiknek segítenek a könyv megjelentetésében. Vettem a bátorságot és elküldtem nekik két mesét. Nagy örömmel töltött el, amikor pozitív visszajelzést kaptam és kérték a teljes kéziratot. Ami ugye még nem volt meg. Lázas gépelésbe fogtam, hogy a füzetbe leírt történetek elektronikusan is meglegyenek. Amikor elkészültem 20 történettel, ismét elküldtem a kiadónak. Nem sok idő múlva kaptam egy szerződést! Majd kiugrottam a bőrömből. Amikor azonban végig olvastam a kapott iratot, elkeseredtem. Nekem ennyi pénzem nincs erre a történetre. ☹
Ekkor fordultam a magánkiadás felé. Először is „tesztolvasókat” kerestem, hogy megtudjam érdemes-e könyv formájában megjelentetni? Mert mi van, ha másnak nem is tetszik annyira? Egy kedves rokon, GYÖNGYI óvónéni tesztelte az óvodásokkal a meséket. Majd egy három gyerekes kolléganő TIMI volt a következő bíráló. Minden honnan pozitív visszajelzést kaptam, ezért tovább mentem ezen az úton. És mivel a sorsom jobban tudta, hogy mi a célom, egyre másra történtek a véletlenek, amik mindig előrébb vitték az eseményeket.
Az óvodában dolgozik egy óvónéni – FARKASNÉ NAGY NOÉMI, aki csodás képeket festett a történetekhez. Kiderült, hogy a férjem PETRE GÁBOR ért a szöveg nyomdai előkészítéséhez. Éjszakákon keresztül szerkesztette a szöveget, beillesztette a képeket. És egyszer csak összeállt a könyv. És a véletlen ismét megtalált. Egy beszélgetés közben tudtuk meg, hogy a szomszédunknak – CZANK TAMÁS- van egy digitális nyomdája. Az utolsó kocka is a helyére került. Elkészültek a könyvek, amelyet nagy -nagy szeretettel ajánlok mindenkinek.
Összefoglalva: soha nem terveztem, hogy mesekönyvet fogok írni. De a véletlenek sorozatának köszönhetően mégis azt csináltam. És a sok pozitív visszajelzésnek köszönhetően már készül a Mami meséi folytatása is.